A zalaszántói új meditációs ház felavatása és Buddha születésnapi ünnepség - 2014. június

 
Közösségünk egy kis csapata nekivágott Zalaszántónak – mint már a korábbi években is rendszeresen. A zalaszántói Drikung Kagyü Közösség új Meditációs Házának felavatására indultunk, melyet Őszentsége 37. Drikung Kjabgön Chetsang Rinpocse avatott fel és adott ezt követően nagy Csakraszamvara meghatalmazást. A hivatalos vallási felszentelése június 5-én volt a Templomnak.  

Másnap audiencián voltunk Őszentsége Chetsang Rinpoche-nél és Őszentsége 12. Nubpa Rinpoche-nél.

A szombati napon reggel 10 órakkor kezdődött a hivatalos Templomavatás, ahova több vallási, világi és politikai vendéget is meghívtak. A megnyitóbeszéd alatt több igen megható pillanat volt, de a legemlékezetesebb amikor a két rezidens Láma – Tiszteletreméltó Láma Köncsok Lhundup és Tiszteletreméltó Láma Köncsok Jingmet - mondta el a beszédét, minekután Őszentsége Drikungpa előléptette őket meditációs mesterré. Láma Jingmet a meghatódottság könnyei között magyarul mesélte el ideérkezésük rövid történetét. Elmondta, hogy milyen kedvesen fogadták a zalai gyerekek akkor, és az első szó amit megtanult magyarul a „csókolom” volt. :)
Azt is elmesélte, hogy mesterétől azt az üzenetet kapta, hogy vigyázzon minden felajánlott pénzre, mert ezeket az emberek szívből bízzák rájuk. És ez a szív az, ami segített, hogy felépülhessen ez a gyönyörű Meditációs Ház, ami stílusában nagyon hasonlít a mi Tara Templomunkra, így valóban otthon érezhettük kicsit magunkat. 

Az új Meditációs Ház felszentelése után a Sztúpánál folytatódtak a Buddha Születésnapi programok. A zalaszántói szangha megvendégelt minket egy finom ebéddel, majd felnőtt és gyerek néptáncosok táncoltak gyimesi, legényes, kalocsai táncokat. A műsor végén lejöttek a színpadról és percek alatt egy hatalmas körtánc alakult ki, amihez persze mi is csatlakoztunk. :)

Vasárnap délelőtt Őeminenciája 12. Nubpa Rinpocsétől kaptunk alap tanításokat a menedékről, az öt tökéletes dologról – tökéletes hely, tanító, tanítvány, dharma és idő. Délután Őszentsége 37. Drikungpa elvégezte a szükséges előkészítő szertartást a nagy Csakraszamvara meghatalmazáshoz.

A vasárnap délutánt a keszthelyi Balaton parton töltöttük, fagyival, jégkrémmel a napon sütkérezve.
Estére szállásunk házigazdája egy igazán finom pincepörkölttel várt bennünket, ami után még hosszú ideig beszélgettünk.

Pünkösd hétfőn – június 9-én – délelőtt résztvettünk a nagy Csakraszamvara beavatáson, melyet Őszentsége 37. Drikung Chetsang Rinpocse adott.

Elmondhatjuk, hogy ez a pár nap Zalaszántón igazán különleges volt. Mind a meghatalmazást tekintve, mind azon szeretetteli szellem kapcsán, ami a közösségünkben támadt az együtt töltött idő alatt. 

S.N. Martina fotói:


T.Ancsi fotói: 

- Csakraszamvara mandala:



- Csakraszamvara szangha: 

- Drikung Kjabgön Chetsang Rinpocse:









- Körtánc:

- Magyar táncosok:


- Meditációs ház, Zalaszántó:





- Sunim:

- Szangha:


- Tibeti lámák:


- Torma:

- Zalaszántó, Béke Sztúpa: